Borban az igazság?

2015. November 03. 16:37:44

Boraukciókon csillagászati összegekért kalapács alá kerülő tételek, korral egyre értékesebbé váló palackok. A műtárgyakéval megegyező tiszteletet parancsoló italok. Ezt látjuk, ezt halljuk: de valóban ennyire csillogó befektetést jelentenek a borok? A válasz: néha igen, de alapvetően nem.

Hogy miért tűnik vonzónak a borba való befektetés? Röviden: mert tényleg az lehet. De vigyázat, ha hosszabban kifejtem, mindenki láthatja, hogy egy ilyen befektetés inkább a műtárgypiachoz hasonlít, mint a tőzsdéhez vagy pénzpiachoz.

A bor, mint befektetés a nagy bordeaux-i és burgundi élvonalban lévő pincék ténykedésének köszönhetően került a köztudatba. A premier cru és grand cru történelmi pincészetek palackjai valóban csillagászati összegekért cserélhetnek gazdát. Minél jobbnak tekintett az évjárat, minél ritkább a palack – azaz minél kevesebb lelhető még belőle fel a piacon, annál többet ér. Egyszerűen fogalmazva az egésznek hagyománya és respektje van. Elvileg el is mondható, hogy egy ilyen palack nem csak értékálló, de folyamatosan nő is az értéke, és igen jó hosszú távú befektetésnek minősülhet.

Ez persze nem teljesen igaz. Míg 2009-ben még arról szóltak a számok, hogy az évtized legjobb befektetése volt a bor, addig a válság ugyanúgy utolérte a borpiacot is, ahogy a pénzvilág minden szegmensét. 2009 végén a Financial Times jelentetett meg egy cikket arról, hogy nem csupán egy éves távlatban, de tízéves mércével nézve is mennyire jól lehetett keresni borral. Összehasonlításul: akkor, az elmúlt tíz év legrosszabb befektetése a lap szerint a tech-szektor, az USA tőkepiaca és Japán voltak. A tech-szektorba 1999. december 31-én tett 1000 dollár 2009. decemberében 448 dollárt ért. Az amerikai tőkepiacok alapjaiba tett 1000 dollár 792-t, míg Japánba (jen, alapok, kötvények) tett 1000 dollár 600-at. A lap szerint, ebben az időszakban az tett „jó lóra”, aki a fejlődő piacokban, az árutőzsdében vagy angol inflációhoz kötött kötvényekben bízott. Globálisan a fejlődő piacok 142 százalékot emelkedtek, az árutőzsdei alapok mintegy 103 százalékot bővültek, míg az angol inflációhoz kötött kötvények 65 százalékot. Alternatívát is ajánlott a lap. Megnézték például, hogy járt, aki borba fektetett. A Liv-Ex Fine Wine Index (a Fine Wine Exchange Liv-Ex 100-as indexe a 100 legkeresettebb bor árfolyamát követi) 176 százalékot emelkedett abban a tíz évben. A legeslegjobb befektetés pedig egy láda 1982-es Lafite Rothschild volt, amely boldog tulajdonosának 876 százalékot hozott, már akinek volt pénze kifizetni kezdetben azt a kb. 10 ezer dollárt.

Nézzünk pár példát még! A bordeaux-i felsőház tagjai voltak a legjobb szereplők. Egy karton Chateau Lafite 1982-ben 4 ezer dollárt ért, huszonöt évre ennek tízszerese, azaz 40 ezer dollár az ára. Egy palack, jó évjáratú Chateau d’Yquem ma akár 65 ezer dollárt is érhet, a nyolcvanas években ennek töredékéért lehetett hozzájutni. Az Acker Merral and Condit borárverésekre szakosodott cég 2009 májusi hongkongi árverésén közel 5 millió dollárt hoztak a leütések, 300 ezerrel többet az előző évinél. Ezt egyrészt, az elképesztő összeg miatt emeltem ki, másrészt azért, mert itt nem csak a francia borok szerepeltek jól: egy 1888-as és egy 1945-ös tokaji is kalapács alá került, 1574, ill. 1150 dollárért.

DEFAULT

Sajnos azonban a válság közvetve hatással volt a borokra is: akinek elpárolgott a vagyona máshol, már nemigen vásárolt, és ez meglátszott az árfolyamokon is. Már 2008 utolsó negyedében érzékelhető volt a probléma (ekkor teljesedett ki a válság), és a Liv-Ex 100-as index 19 százalékot esett, ebből csak az októberi zuhanás volt 15 százalék - ez volt a boralapok eddigi legnagyobb zuhanása megalapításuk óta. A nagy árfolyamesés oka, hogy a Lehman Borthers csődje után a pánikba esett kereskedők és a jelentős készleteket felhalmozott éttermek gyorsan a pénzükhöz szerettek volna jutni, emiatt a befektetési céllal vásárolt palackok elárasztották a piacot, először az árak zuhanását, majd a piac csaknem teljes befagyását okozva. Ezt követően visszaesett a befektetési értékű borok ára a világban. A Liv-Ex 100-as 2011 októberében 4,53 százalékkal esett, előző év októberéhez képest pedig masszív, 8,4 százalékos mínuszt halmozott fel a mutató. Ahogy a grafikonokon is látszik, azóta a zuhanás óta még nem tért teljesen magához a piac.

És ez csak egy dolog. Ahogy a fenti összegeket is láttuk, a borpiacon nem lehet aprópénzzel kezdeni. Továbbmegyek: rengeteg dolgot kell tudnunk a borokról, rengeteg dologra kell odafigyelnünk, elég ha csak a megfelelő tárolást, szállítást, eredetiségvizsgálatot és hasonlókat említjük. Ezek mind további pénzbe kerülnek. Körülményes ügy tehát, és nem túlzottan likvid a befektetett tőke: ha pénzzé akarjuk tenni a palackokat, meg kell várni egy jó aukciót, lehetőséget – ez pedig akár egy évig is eltarthat. Csak azok gondolkodjanak ebben, akinek megvan erre a lehetősége anyagi, tudásbeli és infrastrukturális értelemben egyaránt.

Abban azonban ők se bízzanak, hogy egy boros befektetéssel távol tarthatják magukat a csalóktól, botrányoktól. Egy eklatáns közelmúltbeli példa ennek cáfolatára: a Bordeaux Fine Wines nevű cég történetének csúnya vége lett. A brit legfelsőbb bíróság 2014-ben felszámolta a társaságot, miután a cég fizetésképtelenséget jelentett. Sokan fellélegeztek, még többen azonban bottal üthették a pénzüket. A cég 30 éves igazgatója Kenneth Gundlach sajátjaként kezelte ugyanis a társaság bankszámláját. Amíg posztját betöltötte, a vezető Surreyben vásárolt magának birtokot, és egy egész versenyló istállót tartott fenn. A cégbíróság szerint a társaság 2012-ben 20 millió fontos forgalmat bonyolított le, a trezorjaiban azonban mindössze 200 ezer fontnyi bort tárolt. A társaság a Metropolitan Police szerint mintegy 12 milliós hiányt halmozott fel. Az egészben az a pikáns, hogy a társaság befektetési tanácsadói a potenciális ügyfeleket ugyanazzal a módszerrel nyúlták le, mint azt Jordan Belfort (igen, a Wall Street farkasa) is tette. Az értékesítők semmit sem tudtak Bordeaux-ról vagy a világ bármely más borvidékéről, és így ajánlottak megvételre borokat, teljesen a valóságtól elszakadt árakon – a vevők pedig hittek a szép névnek, a sok dumának, meg hallottak is már arról, milyen jó befektetés a bor, és vettek. A módszer nem volt véletlen, Gundlach magától a mestertől tanult: 50 ezer fontot fizetett Jordan Belfortnak, hogy kétnapos motivációs tréningben részesítse brókereit.

Végezetül, a kérdés, ami engem igazából mindig is kínzott egy borbefektetés kapcsán: Ha minden jól sikerül, tehát venni egy igen ritka, igen jó bort, igen jó áron, elkerülni a csalókat, és valóban ott ülni egy asztalnál a befektetésemmel – vajon kibírnám, hogy ne bontsam ki és igyam meg a „tőkét és a hozamot”?

További cikkek
Hozzászólások
Szólj hozzá
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.