Endre válaszol – „Hogyan tudok gondoskodni a gyermekeim jövőjéről?”

2016. Október 11. 18:03:35

Vajon a gyermekekről való gondoskodás hol szerepel a fontossági listánkon? Érdemes várni egy-egy jól lehetőségre vagy aknázzuk ki a jelenleg elérhető megoldásokat. Endre minden fontosat elárul azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudunk pénzügyeink körültekintő kezelésével segíteni gyermekeinknek az élet rögös útján való elindulásban. Sőt, arra is fény derül, hogy ő milyen megoldásokat választott.

1.Tapasztalataid szerint hányadik helyen szerepel a gyerekekről, családról való pénzügyi gondoskodás a fontossági listánkon? Vajon miért?

Az olyan élethelyzetben lévőknél, mint én is, ahol kisgyermekek vannak, a lista első vagy második helyén szerepel.  Most biztosan vannak, akik felhördülnek, hogy „De hát, a gyerekek az elsők, hogy lehetne második helyen?!” – pedig, gondoljunk bele: ha magunkról nem gondoskodunk, akkor nem lesz, aki istápolja gyermekeinket később. Tehát, alapvető fontosságú a gyermekeinkről való gondoskodás, de ugyanilyen fontos az, hogy rendben legyen a család és magunk helyzete is. Ezért érdemes alaposan átgondolni az öngondoskodási lehetőségeket, nyugdíjcélú megtakarításokat is.

2. Milyen lehetőségek felé érdemes fordulni, ha szeretnénk gondoskodni a családunkról?

Mindenképpen ajánlott egyrészt a hosszú távú megtakarítások, befektetések irányában gondolkodni, másrészt kihasználni minden plusz forintot, amit az állam vagy támogatás formájában, vagy adókedvezmény formájában ad. Jó ötlet lehet egy lakáskassza, start számla – babakötvény kombó, a tartós befektetési számla és a nyugdíj előtakarékossági számla.  

3. Szerinted várható, hogy a közeljövőben új, jó lehetőségek jelennek meg ezen a területen és esetleg megéri várni rájuk?

Ha jön valami új lehetőség, ráérünk elgondolkodni azon, hogy kihasználjuk-e az előnyeit, amikor megjelenik. Ahogy mondani szokás: azon a hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk. Egyelőre mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye számításba jelen lehetőségeit és kezdjen el gondoskodni most a családjáról.

4. Te mikor kezdtél el félretenni ilyen célokra és milyen megoldást választottál akkor?

Akkor kezdtem el komolyabban ezzel foglalkozni, amikor gyermekem született – szerintem ezzel sokan vagyunk így. Teljesen nyilvánvaló, hogy mindenki a maximumot szeretné nyújtani a gyerekeinek, minél több jó lehetőséget szeretne neki(k) adni az élethez. Ami nem olcsó, és ahogy nagyobbak lesznek, úgy mennek fel a havi költségek is. De ha időben elkezdjük, egy havi rendszeres megtakarítással szerintem már sokkal beljebb vagyunk.

5. Mi a legjobb megoldás, ha havonta csak 5000 Ft körüli összeget tudok ilyen célra fordítani?

A babakötvény optimális ebben az esetben – havi 5000 forint mellett tudjuk leginkább kihasználni az állami támogatást rajta, 18 évesen pedig már szép összeg lesz gyermekünk nevén.

Ha tetszett a bejegyzésünk, íratkozz fel a hírlevelünkre itt.

DEFAULT

Hozzászólások
Szólj hozzá
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.