5 követendő pénzügyi szokás

2016. Április 05. 15:05:37

A szokás hatalma - szoktuk mondani. Rossz szokásainkat bizony nehéz elhagyni, sokszor évekig sem sikerül felszámolni egy-egy káros szenvedélyt. Korábbi cikkünkben már kitárgyaltuk ezeket a rossz pénzügyi szokásokat. Most nézzünk néhány olyat, amit nem kell elhagynunk, sőt! Fontos lenne megőrizni őket. Ezek a viselkedésminták segítenek nekünk abban, hogy ne kerüljünk pénzügyi krízisbe, hogy okosan költsünk, vagy hogy elérjünk számunkra fontos pénzügyi célokat. Ha pedig még nem integráltuk be mindennapjainkba, akkor épp itt az ideje! Vedd át a hatalmat a pénzed felett és irányítsd a pénzügyi életed!

1.Tűzd ki a pénzügyi célodat!

A kitűzést pedig szó szerint és képletesen is érteni kell. Először állítsunk fel egy számunkra fontos, elérendő célt. Például azt, hogy felhagyunk a költséges céges kollegiális ebédekkel, amik hetente felemésztenek körülbelül 6-8 ezer forintot (attól függően, hogy mekkora étvágyunk van és igénylünk-e mondjuk desszertet vagy kávét a végén) és elkezdünk vinni magunkkal ebédnek valót. Ha megvan a kitűzött cél, akkor szó szerint is kitűzhetjük azt valahová, ahol szem előtt van. Írjuk le és tűzzük ki az irodánk falára, vagy a hűtőnkre, vagy fotózzuk le a szöveget és állítsuk be a telefonunkon háttérképként. Ha minden nap látjuk is a felállított pénzügyi célunkat, akkor könnyebb lesz azonosulnunk vele és beépíteni a mindennapjainkba.

2. Mond el egy barátnak!

Legyen a célunk az, hogy utazgassunk a világ körül, vagy vegyünk egy házat, vagy épp az, hogy megszabaduljunk a hitelünktől. Már leírtuk. Most mondjuk is el egy jó barátunknak, hogy mit szeretnénk hosszútávon elérni! Persze a tendencia inkább az, hogy magunkban tartjuk a legnagyobb áhított célokat azért, mert félünk a kudarctól és attól, hogy mások mit gondolnak majd rólunk, ha esetleg kudarcot vallanánk. A képlet egyszerű, ne várjunk tovább, mondjuk el a legnagyobb álmainkat a hozzánk legközelebb állóknak. Kutatások kimutatták, hogy azok, akik leírták céljaikat és aztán heti rendszerességgel beszámoltak a fejleményekről egy jó barátjuknak, 33 százalékkal voltak sikeresebbek és váltották valóra álmaikat, mint azok a társaik, akik magukban tartották a céljaikat. Egy kívülálló ráadásul, akinek véleményére sokat adunk, képes egy új perspektívából megvilágítani a helyzetet, ami sokat is segíthet.

3. Következetesen emelj a megtakarításodon!

Már van megtakarításod, amire rendszeresen félreteszel egy bizonyos összeget? Ez a kezdet, és ha ezt a lépést meglépted, akkor ráléptél a megtakarítók útjára. Azonban ezzel még nincs vége a pénzügyeidről való gondoskodásnak. Fontos, hogy időről időre, például legalább évről évre újra megnézd a kiadásaidat és bevételeidet. A költségvetésed alapján könnyedén meghatározhatod, hogy mennyit tudsz például megtakarításra szánni egy hónapban. Egy év hosszú idő, lehetséges, hogy időközben előléptettek és fizetésemelést kaptál, vagy nőtt a bónuszod, vagy egy nagyobb összeghez jutottál. Akárhogy is történt, átrendeződött az anyagi helyzeted, amit követnie kell a megtakarításodnak is. Általánosságban elmondható, hogy nagyobb változás nélkül is érdemes évente 1-2 százalékot emelni a megtakarított összegen, de ha nagyobb, rendszeres bevétel áll a házhoz, akkor ez az arány legyen nagyobb!

4. Minden évre egy könyv!

Legalábbis üzleti, illetve pénzügyi típusú könyvekből jó, ha évente legalább egyet elolvasunk. Ha stabilitást szeretnél elérni a pénzügyi életedben és el akarod érni a felállított financiális céljaidat, akkor itt az ideje, hogy elmerülj azokban a tanácsokban, amiket a profik nyújtanak. Használd ki ezeket a jó tanácsokat nyújtó siker sztorikat, hiszen ha csak három-négy számodra hasznos financiális tanácsot találsz bennük, már akkor megérte. Nincs ötleted, hogy mivel kezdhetnél? Kattints és olvasd el a pénzügyi sikerkönyvek cikket, ami azokról a könyvekről szól, amiket mindenkinek el kellene olvasnia.

5. Tanulj meg nemet mondani!

Saját magadnak és ha vannak, akkor a gyerekeidnek is. Az impulzív vásárlás, azaz amikor olyan dolgokat vásárolunk meg, amikre nincs szükségünk (természetesen egészen addig a pillanatig gondoljuk így, amíg meg nem látjuk a kirakatban, mert akkor hirtelen nagyon fontossá válik, hogy beszerezzük) nem is gondolnánk mennyire káros szokás. Ha túlzásba visszük az impulzív vásárlást, akkor már betegségről beszélünk, aminek a megnevezése ’boltkóros’ vagy divatos, angol kifejezéssel ’shopaholic’. Mindenesetre jó, ha az ilyen helyzetek elkerülésére listát készítünk és tartjuk is magunkat a leírtakhoz. Még veszélyesebb, ha online vásárolunk, hiszen egyik vonzó ajánlatot követi a következő, és mind leértékelve hívogatnak és győznek meg minket arról, hogy nagy szükségünk van az adott termékre. Sok kicsi sokra megy alapon ezek a kisebb költségek hamar összeadódnak, így pedig egészen nagy összeg is összegyűlhet a végén. Jó megoldás lehet, ha online vásárlás előtt várunk két-három napot. Ha ez után még mindig úgy érezzük, hogy szükségünk van az adott termékre, csak akkor vegyük meg. Ami pedig a gyerekeket illeti, ők mindig akarnak valamit. Fontos tehát az ő ’impulzus vásárlásaikat’ is a helyén kezelni és megtanulni nemet mondani. Ez azért is bír nagy jelentőséggel, mert a saját hozzáállásunk a pénzhez később meghatározza a gyerekeink hozzáállását is. Fontos tehát, ha gyermekeinket pénzügyileg is felkészítjük, neveljük. Hogyan? Itt találsz tippeket!      

DEFAULT  

Hozzászólások
Szólj hozzá
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.