Mihez kezdjek a TBSZ-emmel?

2015. December 16. 16:41:02

Nyakunkon az év vége és a karácsonyi kapkodás közepette nem felejtkezhetünk el tartós befektetési számlánkról sem. Az idei év vége ugyanis az első, 2010-ben nyitott TBSZ számlák lejáratának ideje is. Jogos és időszerű tehát a kérdés, hogy mégis mit kezdhetünk éppen lejáró számlánkkal. A megtakarítást kivehetjük, de akár meg is hosszabbíthatjuk. Utóbbinál azonban érdemes észnél lennünk, nem érdemes az ügyintézést halogatnunk! Nézzük meg mihez kezdhetünk lejáró tartós befektetési számlánkkal!

A TBSZ lényege, hogy a befektetésekre vonatkozó 16 százalékos kamat- és árfolyamnyereség-adóra, a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulásra, valamint az osztalékadóra vonatkozó adózás kedvezőbbé tehető, ha a megtakarításunkhoz nem nyúlunk hozzá a számlanyitást követő 3 évben. Ezen kívül teljes adómentességet élvezünk, ha a befektetett összeget 5 évig nem bántjuk. A legelső év az úgynevezett nulladik év vagy gyűjtőév, csak ebben az időszakban lehetséges a számlára való befizetés. Érdemes a befizetett összeget nem bolygatni, hiszen ha szeretnénk kivenni a számláról, akkor az automatikusan megszűnik, és az adókedvezményektől elesünk.

Szép számmal vannak viszont azok, akik nem nyúltak hozzá számlájukhoz 2010 óta, így ők most választás elé kerülnek és dönteniük kell tartós befektetési számlájuk sorsáról. Alapvetően három lehetséges úton indulhatnak el. Az első és egyben legkönnyebb megoldás az, hogy kivesszük az összegyűjtött megtakarításunkat a TBSZ-ről. Ilyenkor nem kell tennünk semmit, hiszen a számla december 31-ével automatikusan lejár és a megtakarított összeg adómentesen lehet a miénk.

DEFAULT

Dönthetünk úgy is, hogy egyszerűen továbbvisszük a TBSZ-ünket. Ebben az esetben már körültekintőbben kell eljárnunk, hiszen nem árt több dologra is odafigyelnünk. Ha ezt választottuk és még nem tettük meg, akkor mindenképpen újra szerződnünk kell bankunkkal és nyitnunk kell egy új számlát. Ekkor a felhalmozott összeg 31-ével át fog kerülni az új számlánkra. Azonban érdemes még idén hozzátenni a már számlán lévő összeghez, amennyiben szándékunkban áll, hiszen akkor megspóroljuk a nulladik, azaz a gyűjtőévet. Ebben az esetben egy évvel hamarabb jár majd le a számlánk, tehát már 2020-ban újra gondolkodhatunk azon, hogy mihez kezdjünk TBSZ-ünkkel. Arra figyeljünk még adó szempontjából, hogy a most megvásárolt értékpapírokat új áron tudjuk majd megvásárolni, ami a megszerzéskori és a december 31-én aktuális közül a magasabbik lesz. A számlán lévő értékpapírok után a december 31-ei értékük alapján kell majd adóznunk. Ha 2020 előtt törjük fel a számlánkat akkor a bekerülési ár alapján kell majd megfizetnünk az adót. Ha úgy döntöttünk, hogy továbbvisszük a számlánkat, akkor azért most is tartsuk észben a diverzifikáció fontosságát! Minél szélesebb portfólió összeállítására törekedjünk, hogy elkerüljük az esetleges meglepetéseket.  

Választhatjuk az előző két megoldás ötvözetét is, tehát TBSZ-ünk egy részét továbbvisszük, másik részét pedig megszüntetjük. Mivel részleges kézpénzfelvételre nincsen lehetőség, ezt a megoldást csak úgy választhatjuk, ha megvárjuk, hogy a számlánk lejárjon, így ki tudjuk venni a pénz egy részét, majd a másik részét újra TBSZ számlára helyezzük, így egy új számlát kell nyitnunk, mert ebben az esetben meghosszabbításra nincs lehetőség. Ha a harmadik utat választjuk, akkor nem tudjuk megspórolni a gyűjtőévet, megtakarításunk csak 2016-ban kezdődik, a számlánk pedig 2021-ben jár majd le. Megtakarításink egy részéhez viszont adómentesen juthatunk hozzá ennél az opciónál.  

Ha pedig még nem volt TBSZ-ünk, viszont van egy összespórolt pénzmagunk, akkor most is dönthetünk úgy, hogy kihasználjuk ezt a lehetőséget. Ne feledd, ha még idén nyitod meg a számlát, akkor lényegesen lerövidíted a gyűjtőévet, hiszen 2015-ből már csak pár nap van hátra. Ne késlekedj hát, irány a bank!

Hozzászólások
Szólj hozzá
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.