Boldog születésnapot forint!

Idén 70 éves a forint. Összegyűjtöttük, hogy mi mindent kellett átélnie a magyar pénznemnek ez alatt az idő alatt. Honnan ered például az elnevezés, ki verette először itthon, mikor vezették be a papír ezrest és mikor alakult át a kétszázasunk? Most minden kiderül a készpénzről, ami nap mint nap megfordul a kezünkben.
Soha nem látott mértékű inflációt követően 1946. augusztus 1-jén vezették be a ma is ismert forintot. Az új pénznem sikeres volt, annak ellenére, hogy bevezetésével sem sikerült megállítani a pénzromlást. Sokan a korabeli szakembereknek és közgazdászoknak köszönik, hogy legalább az áremelkedés megállt és a változó piaci körülmények között is 1970-ig viszonylagos árstabilitás volt jellemző.
Korábban már kétszer volt forintunk
A történet viszont még régebbre nyúlik vissza, hiszen nem 70 évvel ezelőtt fizettek először forinttal a magyarok. A dénárok, garasok, tallérok, krajcárok és különböző koronák között kétszer is volt forintunk már korábban. Első alkalommal a Károly Róbert által veretett aranypénz volt érvényben 1325 és 1553 között, majd az ezüstalapú forint az 1750-1892 közötti időszakban.
Károly Róbert a firenzei liliomos érméket vette alapul a magyar forint veretéséhez, Firenzében már 1252 óta készítettek aranypénzt. Innen ered a forint név is, a latin florentinus azaz „firenzei” kifejezésig vezethető vissza a név.
A háború után
Az 1946-os bevezetést az előző év nyarán kezdődő infláció előzte meg. Az infláció mértékét demonstrálja az is, hogy a forint-pengő átszámítási kulcsot 1 forint= 4x1029 pengőben határozták meg.
A háború után az az aranykészlet biztosított fedezetet a forint gyártásához, amelyet a nyilasok koboztak el, majd az Amerikai Hadsereg szolgáltatott vissza nekünk. Az új pénznem bevetetésekor 1 forint 0,07575 g színarannyal volt egymértékű. Kezdetben, mivel nem állt rendelkezésre megfelelő minőségű papír, csak pénzérméket és 10 forintos valamint 100 forintos bankjegyeket állítottak elő, ez utóbbiakat egyszerű ofszet nyomással (tehát a tintát egy lemezre vagy gumihengerre vitték fel, ezután a pénz alapjául szolgáló papír felületre).
Nem sokat kellett azonban várni a minőségi papírra, 1947-ben a finneknek és a franciáknak köszönhetően megkezdődhetett a jó minőségű bankjegypapíron, réznyomással az új 10, 20 és 100 forintosok előállítása. Ezután 1951-ben bevezették az 50 forintos bankjegyet majd 1970-ben az 500 forintos is megjelent.
Természetesen a külalak is folyamatosan módosult, például 1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a Rákosi-címer majd 1990-ig a Kádár-címer szerepelt rajta. Ezt követően az új köztársasági címerrel ellátott bankjegyek kerültek forgalomba.
1983-ban bevezették az 1000 forintos, 1992-ben az 5000 forintos bankjegyeket. A Magyar Nemzeti Bank 1997-ben új bankjegysorozat kibocsátását kezdte meg, ez a sorozat pedig gyakorlatilag a mai napig megőrizte a kinézetét: a magyar történelem kimagasló személyiségeinek arcképei és a hozzájuk kapcsolható történelmi színhelyek díszítik a papírpénzeinket. Az új kibocsátású bankjegyeink között már ekkor szerepelt a 200-as, 500-as, 1000-es, 2000-es, 5000-es és 10 000-es címlet. Végül a 2000-es évek végétől a 20 000 forintos bankjeggyel egészült ki a forgalomban lévő címletek listája. Persze, ezek is kisebb nagyobb ráncfelvarrásokon estek át az évek során, 2008-ban például az 1 és 2 forintos érméktől kellett végleg búcsút vennünk, a papírkétszázast pedig 2009-ben váltotta fel a ma is forgalomban lévő fémpénz.
Forint – de milyen áron?
A forint is érzi a jelenlegi gazdasági bizonytalanságot, most újra egy gyengébb időszakát éli, annak ellenére, hogy tavaly tavasszal az euróval szembeni erősödését figyelhettünk meg, akkor egy euró 295 forint volt.
Természetesen az elmúlt 70 év a forint árfolyamára is hatással volt. A második világháború utáni hiperinflációt követően az új pénznem jól teljesített a világ többi pénzneméhez viszonyítva is: egy USA dollár 11,74, a német márka 0,12, az osztrák schlling 0,17, az angol font pedig 29,35 forintos hivatalos árfolyamon mozgott a bevezetés évében. Ezzel szemben ma az amerikai dollár 280 forint körül mozog, a font 367 forint, egy euró pedig 316 forintot ér.
Lauriston Livermore, a Wall Street ősatyja Következő
A tőzsde Nostradamusa? - William Delbert Gann
További cikkek

Hírválogatás hidegebb időre

Hírválogatás október végére

Hozzászólások