Szép festmények – ahol a pénz az úr!

2015. November 04. 11:13:39

Legyen akár egy 15. századi freskó, vagy egy festmény a 20. század pop kultúrájából, azt nem tagadhatjuk, hogy a pénz, a pénzszerzés témaköre, a korabeli művészek fantáziáját mindig is lekötötte. A teljesség igénye nélkül nézzünk meg néhány olyan alkotást a művészettörténelemben, ahol a pénz valamilyen formában megjelenik!

Korán vesztette életét, de maradandót alkotott!

The Tribute Money, 1425 – Masaccio

Bár igen korán, 26 évesen vesztette életét, Masaccio beírta magát a művészettörténetbe gyönyörű, életszerű freskóival. A freskót Firenzében a Santa Maria del Carmine bazilika Brancacci nevű kápolnájában lelheti fel az érdeklődő. Igaz, magán a képen nem kap hangsúlyos szerepet a pénz, de valójában az egész arról szól, hiszen a háttérben a pénz mozgatja a cselekményeket. A freskórészlet folyamat-szerű ábrázolásáról nevezetes, hiszen három bibliai történet jelenetét eleveníti meg Szent Péter életéből. A középső jelenetben az adószedő követeli az adó megfizetését. A festmény bal oldalán Jézus Krisztus egyik csodatételét láthatjuk. Jézus odairányítja Szent Pétert a folyóhoz, ahol ő az első kifogott hal szájában pénzérmét talál. Ennek segítségével tudja kifizetni kettejük templomadóját. (Évente minden 20 évnél idősebb férfinak kötelezően adóznia kellett Jeruzsálemben, amit templomadónak hívtak). A harmadik jelenetben pedig, a freskó jobb szélén láthatjuk, ahogyan Péter kifizeti az adót. A folyamat-szerű ábrázolás felfedezője, Masaccio műve mellett, nem mehetünk el szó nélkül. 

Az eltűnt festmény rejtélye

Tax collectors, 1520-as évek vége – Quentin Massys

Quentin Massys életéről pusztán legendák és mende-mondák maradtak fent. Állítólag kovácsból vált festővé, azért, mert kedvese édesapja nem találta elég jövedelmezőnek a kovácsmesterséget. A flamand reneszánsz egy kiemelkedő alakja, még Erasmust is barátai között tudhatta. Ami pedig a festményt illeti, láthatjuk, hogy nem éppen megnyerő a képen bemutatott mesterség. Massys szerette az embereket, a társadalmat és mindennapi eseményeket szatirikusan, már majdnem groteszk módon szemléltetni. Az Adószedők festményén nagyon jól illusztrálta a pénzsóvárságot, fösvénységet. A festmény érdekessége, hogy évszázadokig nem tudta a szakma, hogy merre lehet, majd 2008-ban felbukkant egy aukción. Ilyen stílusú képeivel Massys úttörő módon teremtette meg a nem vallási témájú, humanista életképeket.  

 

Fogják el, hamisító!

Still-Life Five Dollar Bill, 1871 – William Harnett (1848-1892)

William M. Harnett egy 19. századi ír-amerikai festőművész, aki híres volt arról, hogy mindennapi tárgyakat jelenített meg rendkívül élethű módon. Úttörő módon Harnett volt az első, aki a pénzt csendélet formájában mutatta meg. Az ötdolláros bankjegy egy szalonban lett elhelyezve New Yorkban. Annyira élethűre sikeredett, hogy többen le akarták szedni a falról, mert azt hitték, hogy valódi pénz. 1886-ban a rendőrség lefoglalta a képet és Harnettet pedig letartóztatták hamisításért. A történtek után, érthető módon Harnett többet nem készített hasonló témájú alkotásokat. Ennek ellenére hatása többek között Andy Warhol művein is megmutatkozik.

 

32 millió dollár először, másodszor… elkelt!

One Dollar Bill (Silver Certificate), 1962 – Andy Warhol (1928-1987)

Andy Warhol az amerikai popkultúra egyik legnagyobb figurája. Sikeres reklámrajzoló, majd festő és avantgarde filmkészítő. Imádta a pénzt, és innen jött az ötlet, hogy akkor meg is örökíti a „zöldhasút”. Az egy dolláros bankjegy témájából egy egész festménysorozat született. A festmény júliusban kelt el, a Sotheby’s aukcióján 32 millió dollárért, azaz 20,9 millió forintért vették meg a képet. Ezáltal ez az egy dollár igencsak megsokszorozta az értékét.

 

Szivarkampánynak indult, kicsit más lett belőle…

Dogs Playing Poker, 1903 – C. M. Coolidge

A fent látható festmény az egyik leghíresebb darab a póker és pénz témaköréből. Egy egész sorozatot készített ezekről az ölebekről és pókerjátszmáikról a new yorki reklámgrafikus és festő, Cassius Marcellus Coolidge alias „Cash”. A sorozat 16 képet tartalmaz, amik összesen 10 évig készültek. Kevesen tudják azonban, hogy nem a póker kártyajátékot hivatott népszerűsíteni a sorozat, hanem eredetileg egy szivar reklámkampányhoz születtek a képek, amik különféle élethelyzetekben ábrázolnak kutyákat. A festménysorozatból kilenc kép pókerezés közben eleveníti meg a kutyusokat. Ma már kevés az a kaszinó, vagy pókeres szaklap, ahol ne köszönnének vissza.  

DEFAULT

További cikkek
Hozzászólások
Szólj hozzá
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.