WannaCry: a pénztárcánkat is érinti

A WannaCry zsarolóvírus pénteken letarolta a világot, és ezzel új korszakba léptünk: a támadás mértéke eddig nem tapasztalt méretű volt, és még az is hallott a kibertámadás fogalmáról, akinek nincs számítógépe. Egyúttal előre is jelezte a véletlennek köszönhetően megállított vírus: én vagyok az első, jönnek még utánam, ez csak a kezdet. Mint minden globális hatású eseménynek, természetesen ennek is vannak és lesznek a továbbiakban is piaci hatásai.
Piaci hatások
Ugyan komoly megingás a piacokon nem következett be a WannaCry kapcsán, okozott már egy bizonyos diszkomfort érzetet. A piacokon egyelőre köztörvényes bűntény szintjén kezelik ezt a támadást, de érdemes néhány dolgot megfontolni:
- több olyan cég is érintett volt, amelyek tőzsdén jegyzettek, távközlési vagy közszolgáltató társaságok,
- a kiberbiztonsági cégekre, IT-társaságokra terelődött a figyelem,
- az érintettség foka hozzájárul ahhoz, hogy növelje a bizonytalanságot a piacokon, ha több ilyen támadás lesz, általános pánikhangulat alakulhat ki,
- a hüvelykujjszabály szerint, ha új kockázat és aggodalom van a piacon, akkor deviza szempontból a dollár a fő menekülő eszköz, ennek árfolyamát az ilyen esemény direkt módon erősíti.
A WannyCry vírus által legsúlyosabban érintett országok első körben Oroszország, Thaiföld és India voltak – vagyis a klasszikus feltörekvő piacok. Egyben azt is jelezve, hogy a védettség szintje itt a legalacsonyabb. Ha intenzívebbé válnak a világot sújtó kibertámadások, és ezek az országok jobban sérülnek, akkor ezek devizái, tőzsdéi, állampapírjai is megsínylik.
Jön a következő
De ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy a mi házunk táján minden rendben. Egyrészt mi is feltörekvő piac vagyunk, az úgynevezett kosárban trédelés – vagyis az, hogy régiót adnak vagy vesznek a befektetők minket is érint. A hírek arról is szóltak, hogy Magyarországot, Európát is komolyan érintette a támadás, ráadásul, már arról sztorizik a sajtó, hogy jön a következő – ha ez így van, korántsem biztos, hogy szerencsénk lesz.
Mit tehetünk?
Úgy kell eljárni, mint minden pénzünket érintő kérdésnél. Márpedig az információ nem csak hatalom, de ebben a világban pénz is. Védjük adatainkat a tőlünk telhető lehető legjobb módon: készítsünk mindenről biztonsági másolatot, ne kattintsunk mindenre felelőtlenül, ellenőrizzük a forrásokat, és folyamatosan frissítsük eszközeink védelmét. Ez persze nem garancia arra, hogy megússzuk a következő fertőzést, de sokkal kisebb az esélye.
Hozzászólások